Zafír kedvezményes kártya


Változó világunkra, a nehéz gazdasági helyzetre és a közösségi összefogások egyre növekvő fontosságára reagálva fejlesztjük tovább a Zafír Egészségvédelmi Programot.

2013. elején útjára bocsátottuk a Zafír Kártyát, mely a következő előnyöket kínálja a közösség tagjainak:

- a kártya használóit 5-15%-os kedvezményre jogosítja a programban részt vevő szolgáltatóknál, mely kedvezmény igénybevételének módját a szolgáltató szabja meg,
- a kártyával rendelkezőknek a Zafír Program eseményeire kedvezményes belépést biztosítunk,
- a programban csak olyan szolgáltatók vehetnek részt, akiket a REGINA közössége már ismer és kipróbált, a rendszerben részt vevő szolgáltatók tehát a REGINA ajánlásával bírnak,
- ezek a szolgáltatók a többnyire a helyi közösség aktív tagjai is, így ha az egészségvédelemre szánt forintjainkat náluk költjük el, akkor a helyi közösséget, a helyi gazdaságot és a helyi vállalkozásokat is támogatjuk, amivel egyben közösségünk egészségéhez is hozzájárulunk.

A programban résztvevő szolgáltatók felé elvárásunk, hogy munkájukat, a gyógyítást, a szolgáltatásokat holisztikus szemlélettel végezzék, tevékenységeikkel hozzájárulnak az egyének jól-létéhez, az egészséges életmódra helyezzék a hangsúlyt, figyelembe véve az egyének és a közösség igényeit.


Csatlakozás a programhoz szolgáltatóként, felhasználóként.

2013. január 6., vasárnap

Underwater Holiday Kft. - elsősegélynyújtás, búvároktatás


·       

 Környezettudatos felnőttképzési intézmény vagyunk, ami két család tulajdonában van.

Képzési profilunkba az elsősegélynyújtók, könnyűbúvárok képzése tartozik.
Oktatóink elkötelezettek az elsősegély nyújtás terén, hiszünk benne, hogy nem csak törvényi előírások kell, hogy motiválják a munkaadókat, amikor ezen képzések mellett döntenek. Hiszünk benne, hogy minél többen értünk az életmentéshez annál nagyobb eséllyel tudunk segíteni bajba jutott embertársainkon.
Képzéseinket nem csak munkaadóknak, de családoknak, baráti társaságoknak is ajánljuk.
Elsősegély nyújtó képzéseink során a világon az egyik legelismertebb elsősegély nyújtó és biztosító szervezet – DAN Europe – standardjait követjük. Tanagyaink angol és magyar nyelven is elérhetőek, végzett tanulóink igény esetén két évig érvényes nemzetközi bizonyítványt kapnak.
Képzéseink gyakorlat orientáltak, ezért egy oktató maximum 5 fővel dolgozik, és figyelmet fordítunk a folyamatos ismétlésre, a tudás napra készen tartására.
Búvároktatást kezdőtől merülésvezetői szintig végzünk és az idei évtől képzéseink elérhetőek fogyatékossággal élők számára is, akiknek a búvárkodás a szabadidő hasznos eltöltése mellett jelentős pozitív egészségügyi hatást is jelent. Képzési rendszerünk a világ legrégebbi technikai búvároktatási rendszerének a PSAI-nak a standardjeit követi.
Két oktató, egy segédoktató áll a tanulók rendelkezésére.


Tanfolyam megnevezése
Ár/fő
Regisztrációs díj/fő
Próbamerülés
8 000 Ft
 -
Kezdő tanfolyam
73 000 Ft
40 €
Haladó tanfolyam
56 000 Ft
40 €
Merülésvezető/Segédoktató képzés
360 €
40 €
Elsősegélynyújtás
10 000 Ft
35 € *
Életmentő sürgősségi intézkedések; Szív-tüdő újraélesztés
10 000 Ft
35 € *
Defibrillátor kezelés
10 000 Ft
40 € *
Oxigénes elsősegélynyújtás
15 000 Ft
40 € *
Veszélyes tengeri élőlények okozta sérülések ellátása
6 000 Ft
30 € *
Vízből mentés oxigénes elsősegéllyel
20 000 Ft
35 € *
Elsősegélynyújtás és Életmentő sürgősségi intézkedések
15 000 Ft
40 € *
Elsősegélynyújtás, Életmentő sürgősségi intézkedések, Defibrillátor kezelés
25 000 Ft
50 € *
Életmentő sürgősségi intézkedések és Defibrillátor kezelés
15 000 Ft
40 € *
Oxigénes elsősegélynyújtás, Veszélyes tengeri élőlények okozta sérülések ellátása, Defibrillátor kezelés
25 000 Ft
75 € *
Elsősegélynyújtás, Életmentő sürgősségi intézkedések, Oxigénes elsősegélynyújtás
120 €
50 € *

* : a nemzetközi regisztráció igénylése nem kötelező

Kedvezmény jellege, mértéke a Zafír Egészségvédelmi Programban:
Búvároktatási és elsősegélynyújtó képzési szolgáltatásainkból minden Zafír kártyás ügyfelünknek 10% kedvezményt adunk a tanfolyam árából.
Rendkívüli kedvezmény:
„Elsősegélynyújtás, Életmentő sürgősségi intézkedések, Defibrillátor kezelés” tanfolyamunkat most 25.000Ft/fő helyett 6.000Ft/fő áron kínáljuk. Az akcióban maximum 150 fő vehet részt, amint ezen létszám leoktatásra kerül az kedvezményes lehetőség megszűnik.

Elérhetőségek:
szolgáltatás helye: 2100 Gödöllő, Röges utca 25. Igény szerint a tanulók által kért helyszínen, Gödöllőn belül felár nélkül
vállalkozó neve:Underwater Holiday Kft – Gerháth Eszter
telefonszáma: +36-70-335-48-35
email elérhetősége:
1staid@underwaterholiday.hu vagy diver@underwaterholiday.hu
honlap:www.underwaterholiday.hu
facebook oldal:
https://www.facebook.com/UW.Holiday

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése