Zafír kedvezményes kártya


Változó világunkra, a nehéz gazdasági helyzetre és a közösségi összefogások egyre növekvő fontosságára reagálva fejlesztjük tovább a Zafír Egészségvédelmi Programot.

2013. elején útjára bocsátottuk a Zafír Kártyát, mely a következő előnyöket kínálja a közösség tagjainak:

- a kártya használóit 5-15%-os kedvezményre jogosítja a programban részt vevő szolgáltatóknál, mely kedvezmény igénybevételének módját a szolgáltató szabja meg,
- a kártyával rendelkezőknek a Zafír Program eseményeire kedvezményes belépést biztosítunk,
- a programban csak olyan szolgáltatók vehetnek részt, akiket a REGINA közössége már ismer és kipróbált, a rendszerben részt vevő szolgáltatók tehát a REGINA ajánlásával bírnak,
- ezek a szolgáltatók a többnyire a helyi közösség aktív tagjai is, így ha az egészségvédelemre szánt forintjainkat náluk költjük el, akkor a helyi közösséget, a helyi gazdaságot és a helyi vállalkozásokat is támogatjuk, amivel egyben közösségünk egészségéhez is hozzájárulunk.

A programban résztvevő szolgáltatók felé elvárásunk, hogy munkájukat, a gyógyítást, a szolgáltatásokat holisztikus szemlélettel végezzék, tevékenységeikkel hozzájárulnak az egyének jól-létéhez, az egészséges életmódra helyezzék a hangsúlyt, figyelembe véve az egyének és a közösség igényeit.


Csatlakozás a programhoz szolgáltatóként, felhasználóként.

2013. január 1., kedd

Etka-Jóga Erőgyűjtő Módszer

Etka Anyó módszere megtanít bennünket, hogyan tudjuk az ősi, elfeledett képességeinket a felszínre hozni. A természetes testtartás, természetes légzés és a természetes mozgás megértése, megtapasztalása és újra alkalmazása során az erőnket nem csak fogyasztani, hanem gyűjteni is tudjuk.  A módszer lényege, hogy bárki kortól függetlenül, bárhol tudja alkalmazni különösebb időráfordítás nélkül.  Az Etka-Jógában a test és a lélek együttes edzése történik. Az erőgyűjtő módszer hatására nem érzünk fáradtságot, tehetetlenséget, kiszolgáltatottságot. A mindennapi tevékenységünket hatékonyabban tudjuk végezni, hatására kiegyensúlyozottá válunk.
Fekete Eszter vagyok, az Etka-Jóga Erőgyűjtő Módszer gyakorló oktatója. Fontosnak tartom, hogy az óráimon ne csak a gyakorlatokkal, hanem Etka Anyó gondolataival is megismertessem a résztvevőket. Így tudjuk igazán megérteni a módszer lényegét és válunk képessé arra, hogy bármilyen helyzetben természetesen mozduljunk, öröklött képességeinket bárhol képesek legyünk alkalmazni.
„Van tudásom, bölcsességem,
A természet erőivel
Kapcsolatom felismerem.
Természeterő végtelen,
Része vagyok, megértem.
Elvenni tőlem nem lehet,
Kimeríthetetlen készlet.”
(Etka Anyó)
Etka-Jóga Erőgyűjtő Módszer minden hétfőn 18-19.30-ig.
Megyeri Kerékpár és Sí Szaküzlet kisterme, Gödöllő, Hunyadi J. út 31. ,
Érdeklődni az alábbi elérhetőségeken lehet:
06/30 334 1345

Alkalom
Bérlet ár
Regina Zafír Kártya kedvezmény %
Regina Kedvezményes Bérlet ár
1
1400
7
1300
4
4800
8
4400
8
8000
10
7200

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése